Polgármesteri döntések veszélyhelyzetben

Látogatók

Oldalainkat 1168 vendég és 0 tag böngészi

Tájékoztató a 191/2020. (V.8.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a 2020. május 18. napján hatályba lépő fenti számú Kormány rendelet értelmében az engedélyköteles tevékenységek végzésére irányuló kérelmek ellenőrzött bejelentés formájában nyújthatók be, kizárólag elektronikus úton, az erre a célra létrehozott alábbi e-mail címen:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az engedélyköteles tevékenység – a tevékenység végzésére vonatkozó jogszabályi feltételek fennállása esetén – az engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül folytatható, azt követően, hogy a Hatóság döntéséről elektronikus úton értesítette a bejelentőt.

A bejelentésért az engedélyezés, valamint a kapcsolódó szakhatósági eljárások illetékének, vagy igazgatási szolgáltatási díjának 50 %-át kell leróni, vagy megfizetni.

Kérjük a tisztelt ügyfeleket, hogy a kapcsolattartás érdekében bejelentésükön telefonos elérhetőségüket minden esetben közöljék.

Az egyes ügyfajtákhoz tartozó nyomtatványok a kapolnasnyek.hu honlapon a letöltések fül alatt letölthetők.

Szabóné Ánosi Ildikó
jegyző

 

mfp

Energiatudatos önkormányzat

energia

E-ügyintézés

E-ügyintézés

Keresés

hpdesign